FATÜZELÉSŰ BOJLER – VÍZMELEGÍTŐ RÉGEN ÉS MOST
Fatüzelésű fürdőhenger
Fatüzelésű bojler 2:1 ben, fűrdőszoba fűtés es melegvíz készítés egy készülékkel.
A fatüzelésű bojler egy olyan vízmelegítő, mely csak fatüzeléssel működtethető.
Függőleges henger alakú bojler, mely acéllemezből készített, kétkamrás felépítésű test.
A bojler alsó részén található a tűztér, felső részén pedig a vízmelegítő-tároló tartály.
A fatüzelésú bojler időszakos, a szükségletek szerinti üzemelésre van tervezve.
A fatüzelésű bojler begyújtás, és tüzelőanyag adagolása kézzel, az égési folyamat a hosszanti résekkel ellátott, tűzálló öntöttvas-rostélyon történik.
Az égéshez szükséges levegőt a természetes kéményhuzat biztosítja.
Minden begyújtás előtt ellenőrizni kell a bojlerben lévő víznyomást (k.b. 1,5 bar értékű kell legyen), el kell távolítani a rostélyról valamint a hamutartóból a hamut, és a maradék égéstermékeket.
Ezek után lehet berakni a tűzgyújtót, valamint a tüzelőt, és begyújtani.
Az égési folyamat szabályozása a hamuzó ajtajának megfelelő helyzetbe való állításával lehetséges: az égési levegő mennyiségének állítása.
A berakott tüzelő mennyisége megfelelő arányban kell álljon a melegítendő víz mennyiségével.
Egy felfűtési ciklus alatt a tartályban lévő vízmennyiség 10 C°-ról 60 C°-ra való felmelegítését kell érteni, miután azt háztartási célokra fel lehet használni.
Fatüzelésű bojler vs. Elektromos vízmelegítő
Az elmúlt évszázadok kulturális fejlődése természetesen magával vonzotta a higiéniás szokások megváltozását, átalakulását.
Utóbbi szükséglet kielégítéséhez elengedhetetlen kellékké vált a tiszta, és meleg víz.
Eleink általában közvetlenül a használat előtt állították elő a forró vizet, az otthoni tűz segítségével melegítették fel a tisztálkodásra szánt mennyiséget, amely nem volt túlságosan komfortos/gyors megoldás.
A technika fejlődése ezt a szférát sem hagyta érintetlenül, így megjelentek az első vízmelegítő kazánok, melyeket fa, illetve széntüzelésű fűtőművekkel láttak el.
A 19. század legelején merült fel először az az ötlet, hogy a villamos energiát esetleg lehetne a víz felmelegítésére is használni.
A kreatív gondolat testet öltésére, azonban egészen a század végéig, 1896-ig kellett várni, amikor is Németországban megszületett az első elektromos vízmelegítő készülék.
VÍZMELEGÍTŐ VILLANYBOJLER GYÁRTÁSA
Kis hazánkba közel egy évszázados késéssel érkezett meg a termék. Az 1966-os tömeggyártás beindulása után vált ismertté a módszer.
Az elektromos vízmelegítési technikának is több irányzata alakult ki az idők során, melyek nem győzték le egymást, azóta is párhuzamosan léteznek a piacon.
Emiatt aztán különböző módon osztályozhatóak a rendszerek. A vízmelegítő rendszer szerint lehet átfolyós, vagy tárolós, míg a bennük lévő nyomás szerint nyitott, vagy zárt.
A legalapabb villanybojler a következő alkatrészekből áll, hogy egy triviálisan egyszerű példát nézzünk: víztároló tartály, a tartályt körülvevő hőszigetelés, fűtőtest, hőmérsékletszabályozó, hőmérsékletkorlátozó, biztonsági szelep (ha zártrendszerű), és a köpeny, burkolat.
A tartály anyagának kiválasztása során fontos szempont a szilárdsági megfelelés, és a korrózióval szembeni ellenállás.
Bár a tartály anyaga lehet réz, rozsdamentes acél, műanyag, üvegszálas műanyag, horganyzott/zománcozott vagy műanyag bevonatos acél stb. az előbbi kitételek miatt a legelterjedtebb választás a zománcozott acél lett a zárt rendszerű villanybojlerek esetében.
